Hazánk folyóhálózata a természetes mederváltozások következtében, de még inkább a folyószabályozások révén, az idők során lényegesen megváltozott. A túlfejlett folyókanyarok vagy maguktól lefűződtek, vagy azokat mesterséges beavatkozással, a kanyar átvágásával leválasztották. Az élő folyótól így elszakadt mederrészt általában holtágnak nevezik, de szokásos a holtmeder, a morotva és egyéb kifejezések használata is. A folyó holt ágát helyenként egyszerűen tónak hívják, jogosan, hiszen tényegében állóvízről van szó, ugyanis a levált vagy leválasztott mederszakasz nem vesz részt a folyó vízszállításában, ellentétben a mellékágakkal, melyek bizonyos vízszint fölött bekapcsolódnak a vízszállításba. Ha a mellékág nyitott végei erőteljesen feltöltődnek, vagy elzárják azokat, a mellékág is holtággá alakul át.

A holtágak egy része az idők során a természetes feltöltődési folyamat következtében szinte nyomtalanul eltűnt, jelentős részük azonban ma is megvan, s egészen sajátos, európai viszonylatban is figyelmet érdemlő, kimagasló természeti-táji értéket képvisel, illetve sokféle hasznosítási lehetőséget kínál. 

 Forrás: Dr. Pálfai Imre:  Adatok a Magyarországi holtágakról Vízügyi Közlemények, 2002. / 2.

(2009.11.05.)